Március 3. Hétfő : 1. rész
2014.07.08 16:16
Reggel hatra állítottam be az ébresztőt előző este, és mondanom sem kell, elaludtam. Hat helyett hétkor keltem úgy, hogy 7:55-kor csengetnek be.
Kész rohanás volt az egész reggelem. Gyors öltözés, még gyorsabb reggeli, fésülködés, egy kis alapozó, és 7 :40-re már kész is voltam. Szerencsére egy osztályba kerülök a fiúkkal, úgyhogy lesznek ismerősök. Izgatott voltam és féltem is, hogy mit szólnak majd hozzám a többiek, de talán jobban lefoglalta a gondolataimat a tény, hogy az itteni éveimre rögtön rányomja a bélyeget az, hogy ki mellé fogok ülni. Talán Levi (remélem), talán Friderika (csak azt ne!), vagy talán egy egészen ismeretlen személy, aki egy idő múlva lehet hogy a legjobb barátom/barátnőm lesz. Az is lehet hogy egyedül fogok ülni......majd kiderül. Ofő lesz az első óra, ami azt jelenti, hogy 45 percnyi vallatás jön az életemben. Klassz....
- Ne izgulj! Ha izgulsz, tuti el fogsz rontani valamit! - szólalt meg hirtelen Bence.
- Ennyire látszik? - kérdeztem zavartan.
-Nagyon! - mosolygott. Feltűnően jól szórakozott rajtam.
- Jó, bocs, nem tehetek róla! Nem minden nap megy az ember új suliba! - fakadtam ki.
Ekkor megérkeztünk a sulihoz.
- Hűűű - ez volt az első reakcióm. Hatalmas, és gyönyörű! Már most imádom.
- Felkísérjelek az igazgatóiba? - ajánlotta fel Bence.
- Légyszi. - kértem. Egy mosollyal jelezte hogy : oké. Az oda vezető úton mindenki engem bámult. Tudom hogy azért mert új vagyok, de néhányan olyan ijesztően néztek, hogy azt hittem van rajtam valami ciki. Például rosszul áll a hajam, lecsúszott a sliccem , vagy van rajtam egy hatalmas pattanás, amit elfelejtettem bekenni. Emiatt az aggódás miatt olyan észrevétlenül húzódtam közelebb Bencéhez, hogy még én sem vettem észre. Valószínűleg gondolatolvasó, mert elnevette magát, és ezt mondta :
- Nyugi! Nincs rajtad semmi! - egész nyugtató hangja van, ezért nem csoda, hogy rögötn elszállt minden félelmem.
Amint befejezte a mondatot, már az igazgatói iroda előtt álltunk.
- Itt várlak! Sok sikert! - biztatott.
- Kelleni fog...
Előhalásztam a bizonyítványomat és a papírjaimat, nagy levegőt vettem, és bekopogtam.
- Szabad! - jött egy női hang.
- Jó reggelt, Kerr Miranda vagyok! - nyitottam be.
- Áhh, Miranda! Már vártam magát. Váradi Róza vagyok, az igazgatónő. Üdvözlöm iskolánkban!
- Köszönöm. Elhoztam a bizonyítványt meg a papírokat.
- Köszönöm szépen! Majd később találkozunk. Viszlát!
- Viszlát! - köszöntem el. Nem valami nagy beszélgetőpartner, de megteszi. Megkönnyebbültem léptem ki a folyosóra.
- Na, túlélted? - gúnyolódott Bence.
- Hahaha, nagyon vicces! Kíváncsi lennék, hogy te egy ilyen helyzetben hogy viselkednél! - vágtam vissza. Hirtelen megszólalt a csengő. Becsöngettek. Bence nem zavartatta magát, halál nyugodt tempóban indultunk a terem felé.
- Bence?
- Igen? - kérdezte, mintha semmi sem történ volna.
- Becsöngettek.
- Tudom.
- És akkor nem kéne...
- Nem! - vágott a szavamba.
- Miért nem? - vontam fel a szemöldököm.
- Megmentelek. Szívesen. - mondta komolyan.
- Attól, amire gondolok?
- Igen. Attól. - mosolygott.
Remélem tényleg attól, amire gondoltam. Mármint a vallatástól. Normál tempóban 2 perc alatt odaértünk volna a teremhez, csak mi nem normál tempóban mentünk. Csigatempóban elindultunk az igazgatóitól, és bejártuk az egész sulit. Még a büfében is voltunk! A 45 perces órából 35 percet sétáltunk. Mikor odaértünk a teremhez, Bence bekopogott.
- Szabad! - jött újra egy női hang, azonban ez sokkal fiatalosabb volt az előzőnél.
- Elnézést tanárnő!
- Bence! Mivel magyarázod azt, hogy lekésted az órát?
- Ezzel... - megfogta a kezem, és behúzott a terembe. Eddig is csend volt, de most......szószerint hallani lehetett milyen hevesen ver a szívem. Mentségemre legyen mondva, hogy a tanárnővel együtt 19 szempár figyelt engem!
- Ohh, te bizonyára Miranda vagy. Bence, ülj le a helyedre, ezennel megúsztad! Hanna néni vagyok, az osztályfőnök. Foglalj helyet!- mutatott az egyetlen üres székre a teremben, ami egy barnás-fekete hajú, barna szemű, szimpatikus lány mellett volt.
- Szia, Mira vagyok! - mutatkoztam be neki kedvesen.
- Szia! Én meg Olívia, de hívhatsz nyugodtan Livnek - mosolygott. A harmadik tippem nyert. Egy teljesen idegen ember.
- Gyerekek! Megint panasz érkezett az angolosokra Aliz nénitől! Már hányszor megbeszéltük ezt! Jövőre már úgysem lesz itt, mert nyugdíjba megy, addig ezt a pár hónapot bírjátok ki! Legyetek jók! Kérlek.
- Angolos vagy? -súgta oda Liv.
- Igen. - válaszoltam.
- Sok sikert! - mosolygott.
Kicsöngettek. Végre. Úgy akartam sétálni a folyosón, hogy azt szabad, és nem úgy, hogy bármikor lebukhatunk és megbüntetnek. Hát....szép álom volt. Csengő után a fiúk, Friderika és Dorka kivételével mindenki az asztalunkhoz tömörült. Nem kérdeztek semmit. Nem is beszélgettek. Egyszerűen csak engem néztek azzal a hatalmas, idegesítő vigyorukkal. Beteg emberek.... Liv szerencsére kimentett, és a folyosón sétálva beszélgetni kezdtünk.
- És, honnan jöttél új lány?
- Hiába mondanám el, nem tudnád hol van.
- Hát jó. Ha nem akarod elmondani, akkor nem erőltetem. Egyébként.... hogyhogy Bencével jöttél?
- A mostohatesóm.
- Komolyan?? - kerekedtek el a szemei.
- Aha. Anyukám meg az apja már két éve együtt vannak, és most szombaton költöztünk ide.
- Akkor mázlista vagy.
- Miért?
- Bence a legmenőbb körökben forog. A két barátjával együtt ők a leghelyesebbek és legmenőbbek a suliban. Komolyan, még a nyolcadikosokat is lekörözik, pedig nem gyenge a felhozatal! - magyarázta.
- El tudom képzelni hány rajongójuk lehet! - mosolyogtam.
- Nagyon sok. Velem az élen! - nevetett.
- És te... eddig miért ültél egyedül? - kérdeztem.
- Valakinek ezt is kell, nem?
- Mármint, van valami oka?
- Van...
- Nekem elmondhatod! - mondtam bátorításképp.
- Friderika miatt... Tudod, ő a suli..
- Réme? - vágtam a szavába. - Tudom. Mit csinált?
- De ígérd meg, hogy senkinek sem mondod el! - könyörgött.
- Ígérem! - tettem a kezem a szívemre, és rajzoltam egy keresztet a levegőbe.
- Volt idő, amikor Bence udvarolt nekem, én meg ezt kihasználtam, hiszen már ovi óta belezúgtam. Hozott nekem virágot meg csokit, és nagy szünetben mindig elhívott sétálni. Nagyon sokat voltunk együtt, és egy idő után mindkettőnknek egyre fontosabbá kezdett válni a másik. Egyik nap megkért, hogy találkozzunk suli után. Randira hívott. Pontosabban moziba. Igent mondtam neki. Amikor Friderika ezt megtudta, totál bekattant. Ciki képeket, és sztorikat kezdett gyártani rólam, például hogy tetves vagyok, és ehhez egy olyan képet csatolt, amin épp vakarózok. Megfenyegetett, és azt mondta, hogyha nem mondom le a randit, ezek a dolgok felkerülnek a netre. Nem hittem volna hogy megteszi, és elmentem a moziba, ahol elcsattant egy csók. Meg is lett a következménye....mindent felpakolt Facebook-ra. Az egyész suli rajtam röhögött. Még az állítólagos legjobb barátnőm is ott hagyott. Meg kellett ígérnem Friderikának, hogy szakítok Bencével, és csak akkor volt hajlandó leszedni mindent, ha nyilvánosan lejáratom.... Nagyon nehéz volt ezt megtenni, mert ahogy már mondtam, ovi óta szerelmes vagyok belé..... - a végére már zokogott. Megöleltem.
- Fhúú, mekkora egy... - nem fejeztem be. A csengő nem engedte. Szerintem tudjátok hogyan akartam befejezni a mondatomat.
- Jelző volt. - szipogta Liv.
- Megvagy? - kérdeztem aggódva. Tudom hogy hülyeség megkérdezni egy síró embertől, hogy jól van-e, de nem tehettem mást.
- Aha. - szipogott megint.
- A sminked..izé...gyere, menjünk a WC-be! - utasítottam. Volt nálam alapozó, Livnél meg szempilla spirál és szájfény, úgyhogy hamar helyre állítottuk az ideiglenes katasztrófát.
- Köszönöm hogy meghallgattál! Nincsenek barátaim. Senki sem áll szóba velem azóta. Csak a húgomnak mondtam el.
- Nincsmit. A barátos dolgon pedig most változtatunk, mert szerintem mi legjobb barátnők leszünk! - mosolyogtam kedvesen.
- Tényleg? - csillant fel a szeme.
- Tényleg.
Becsöngettek. Rémülten néztünk egymásra, majd őrült tempóban rohanni kezdtünk a terembe a felszerelésünkért. Liv németes, úgyhogy a fiúkkal mentem az angol terembe. Mivel a 7.a és a 7.b egybe van vonva a nyelvi és tesi órákon, sok idegen arcot láttam. Egy mellé le is ültem. Természetesen lány az illető.
- Szia, Mira vagyok!
- Szia, te nem A-s vagy?
- De igen, miért?
- Mert akkor nem szabad ide ülnöd....
- Szabad országban vagyunk! Oda ülök, ahova akarok! - jelentettem ki.
- Nem úgy értettem! - mosolygott.
- Akkor hogy? - értetlenkedetm.
- A két osztály tűz és víz. Igazi kibékíthetetlen ellentétek. Az iskolai versenyeken mindig az a cél, hogy minél jobban porba döngölje az egyik a másikat. Csak pár ember bírja felfogni hogy ez hülyeség, és semmi értelme. Nem is barátkozik egymással az évfolyam.
- Akkor most nem így lesz, mert én igenis barátkozok veled!
- Látom te is olyan ember vagy, aki csak azért is megcsinál dolgokat. Ez tetszik. - mosolygott.
- És hogy hívnak?
- Anna vagyok.
- És miért nics melletted senki? - jéé, mintha valami hasonlót kérdeztem volna Livtől is.
- Egy lány miatt...
- Friderika? - kérdeztem rá.
- Honnan tudtad?
- Ismerek valakit, aki miatta magányos. Ebből gondoltam.
- Olíviával azért van ez, mert tetves!
- Nem az!
- De igen. Az!
- Miért gondolod ezt? Mert valaki ezt mondta? Ha mondjuk én azt mondom, hogy az a lány megölt egy kiskutyát, elhiszed? - mutattam az egyik csajra a teremből.
- Nem...
- És miért nem?
- Mert hülyeség.
- Ez is az. Liv egyáltalán nem tetves! Legalább olyan hazugságot talált volna ki Friderika, ami még hihető is! A tetveseknek le borotválják a hajukat! Neki le lett borotválva a haja?
- Nem...
- Akkor meg? Szeirntem te sem hitted el, amikor ez a pletyka terjedt. Csak könnyebb sodródni a többiekkel, minthogy valaki kiálljon magárt. Ez az egyik dolog, amit utálok az emberiségben.
15 perc késéssel, de végül a tanár is beért az órára.
- Elnézést gyerekek, csak kiszökött a kutya, miközben kijártam a garázsból.
- Biztos azért, mert maga olyan ilyesztő, hogy a férje után a kutyája is megijed magától! - kiabálta be az egyik B-s fiú. A többiek ezen röhögni kezdtek. Ezt a beszólást olyanok követték, amiket le se írok.... Megsajnáltam a tanárt. Az a munkája, hogy olyan emberekkel legyen összezárva mint mi, és ezt kapja cserébe........ a megaláztatást. Amit ezután tettem, nem tudtam irányítani. Egyszerűen csak megtörtént.
- FOGJÁTOK MÁR BE! - ordítottam el magam, és hogy dramatizáljam a helyzetet, az asztalra csaptam és felálltam. - Az ember azt hinné, hogy ez a két osztály a korosztályának megfelelően gondolkodik, de sajnos nem. Az ovisok jobbak nálatok esküszöm. Komolyan az alegnagyobb aszórakozásotok, hogy kicsináltok egy tanárt idegileg? Elhihetitek, hogy nem szórakozásból van itt, hanem mert ez a hivatása, és egész nap ezt kell eltűrnie? Szégyellhetitek magatokat! Csodálkozom, hogy az igazgatónő még nem beszélgetett el veletek...- síri csend lett.
Levi, Máté, Bence, Anna és pár ember elismerően bólogatott. Friderika és Dorka gyilkos szemekkel néztek rám, mintha megkarnának ölni, mert elrontottam a szórakozásukat, a többiek pedig bűnbánóan figyelték vagy a padlót, vagy pedig a cipőjüket. Az idős tanárnak könnyek szöktek a szemébe. Tudom hogy ezért most megutálnak, de nem érdekel. Egyszerűen nem tartom igazságosnak ezt az egészet.
- Na, erről beszéltem! - ,,dícsértem" meg az osztályokat. - Ma mit tanulunk? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna. Az óra hátralévő részében minden jól alakult. Senki sem kiabált be semmilyen baromságot. Kicsöngetés után elköszöntem Annától, és Bencével együtt elindultunk az osztályba.
- Nem volt semmi amit levágtál! - szólt elismerően. - Büszke vagyok rád hugi! - karolta át a vállam röhögve.
- Kösz! - röhögtem én is. - Nincs valaki olyan az osztályban, akivel együtt jártál oviba? - természetesen Livre céloztam. Ki akartam deríteni mit érez újdonsült legjobb barátnőm iránt.
- De. Levi, Máté, Friderika......és Olívia. - aha! Sóhajtott, mielőtt kimondta az utolsó nevet!
- Livvel mi van? Nem láttam volna hogy beszélgettek. Összevesztetek?
- Nem, jóba vagyunk, csak.... - megint sóhajtott!
- Csak? - kíváncsiskodtam tovább. Sajnálom, de minden áron tudni akartam. Körbe nézett, hogy nem-e hall minket senki, és amikor megbizonyosodott róla, hogy mindenki a saját termében van, bizalmasan suttogni kezdett.
- Igazából már ovi óta tetszik, és csak idén mertem ezt kimutatni. Tök jóba lettünk, és elhívtam moziba, ahol minden bátorságomat összeszedve megcsókoltam. Azt hittem hogy én is tetszek neki, mert visszacsókolt, de aztán kiderült hogy nem, mert nyilvánosan szakított velem. Azóta nem is beszéltünk... - jajj Bence, ha tudnád.... Össze kell hoznom ezeket, esküszöm!
- És ha kiderülne, hogy mégis tetszessz neki? Akkor mit csinálnál?
- Nem hagynám hogy megint ez történjen. Küzdenék. Ha meghallom a nevét, vagy meglátom, elkezdek remegni, és belülről nagy melegség tör ki. Sosem éreztem még ilyet, és tényleg, de tényleg bármit megtennék miatta/érte. - hát egyem meg. Olyan aranyosan bevallotta, hogy nem bírtam ki azt, hogy meg ne öleljem.
(Folytatás : 2014. július 9. Nagyon hosszúra sikeredett ez a rész, ezért több részben fogom felrakni. Gondolom ezt a címből már kikövetkeztettétek)