Március 3.: Hétfő: 4. rész
2014.10.18 20:12
Szó nélkül kimentem a fiú WC-ből, és bementem a terembe. Még át sem léptem az ajtón, Liv máris letámadott.
- Hol voltál? - kérdezte aggódva.
- Majd elmondom. - ráztam le. Senkivel sem akartam beszélni. Pár percen belül a tanár is megérkezett.
- Sziasztok gyerekek, Igori Csaba vagyok, az igazgatóhelyettes. Sajnos Kende tanár úr a héten nem tud bejönni, és én helyettesítek. Adott feladatokat, amiket meg kell csinálnotok, és ha nincs időtök befejezni, akkor értelemszerűen házi feladat. Jövő héten, amikor a tanár úr visszajön, ellenőrizni fogja a munkátokat. Kérek mindenkit, hogy legyen csendben. Nem muszáj itt megcsinálni a feladatokat, tőlem lehet szabadfoglalkozás is, de akkor otthon csináljátok meg a feladványokat!
Próbáltam megcsinálni a feladatokat, de nem tudtam koncentrálni. Folyton Levi és Máté járt a fejemben. Körbe néztem a teremben, és csak ekkor tűnt fel, hogy Máté egyedül ül a padjánál. Levi széke üresen állt az osztályban. Mivel Bence pont előttünk ül, megrúgtam a székét, és amikor hátra nézett, a fejemmel Levi helyéhez biccentettem. Neki is most esett le hogy az osztálylétszám megfogyatkozott. Kérdőn nézett rám, én pedig lesütöttem a szemem.
- Mit csináltál?! - súgta (na jó, igazából sziszegte).
- Semmit! - mentegetőztem. Tényleg nem csináltam semmit. Nem én tehetek a csókról. Vagy mégis? Hiszen én húztam el a fejem. Úristen. Az egész az én hibám! Ez a felismerés szinte villámcsapásként ért. Fel sem fogtam még teljesen. Egész óra alatt ki voltam akadva magamra. Liv nyilván tudta hogy baj van, hisz' leráztam, de most láttam csak igazán hogy mennyire aggódik.
- Minden rendben? - kérdezte, s kiült arcára a gondtereheltség. Nem válaszoltam. Sóhajtottam egy hatalmasat. Hihetetlen számomra, hogy még csak pár órája ismerjük egymást, mégis ennyire foglalkoztatja, hogy mi van velem. Rögtön a szívembe zártam. eddig is ott volt, de most úgy éreztem, mintha a lakat kulcsát belehajítottam volna az óceánba.
-Nem... semmi sincs rendben.-nyögtem ki végül. A gondterheltséget az ercán hirtelen a félelem váltotta fel. Megszólalt a jelző.
-Kicsengetés után ne menj sehova! Csak kövess!-utasított suttogva. Értetlenül néztem rá, de ő csak felhúzta a szemöldökét, és bólintott.
-Hát jó.-mondtam, és még egyet sóhajtottam.
Miután csengettek, Liv felpattant a helyéről, és kiment a teremből. Természetesen megfogadtamm a "parancsát" és én is ugyanezt tettem, majd követni kezdtem. Két perc séta után a suli legelhagyottabb részéhez értünk, majd egy lépcsőn lementünk az alagsorba. Nem pince volt, de igazából alagsor sem. Inkább olyan votl mint a Limonádi c. filmben az a hely, ahová a klubok voltak száműzve. Végülis de: valamilyen szinten alagsor volt. Ahhoz képest, hogy egy szintel lejebb voltunk, egész jó idő volt. Pár perc múlva egy ajtóhot értünk, amin ez állt: "TAKARÍTÓ SZERTÁR". Liv előkotort egy kulcsot a zsebéből, és kinyitotta az ajtót. Hát persze hogy nem olyan dolgok voltak bent, ami egy takarítónak kell. Amint beléptem a szobába, egyszerre megnyugodtam. Az egész helységnek nyugtatása volt. Egy barack színű kanapé, egy íróasztal, egy tükör, egy szőnyeg, pár könyv és újság, pár füstölő, egy lámba, és egy szemetes "lakott" ott.
-Mi ez a hely?-kérdeztem döbbenten.
-Otthon mostanában elég sok zűr van, és a suliban sem a legjobb. Erre a helyre 3 éve találtam rá, és szép lassan berendezkedtem. Ha baj van mindig ide jövök. De erről senkinek nem beszélhetsz! Jó?
-Ma már másodszor mondod ezt nekem. - mosolyogtam.
-De tényleg. Légyszi...
Oké. - megint úgy csináltam, mint amikor először beszéltünk Bencéről: a szívemre tettem a kezem, és rajzoltam egy keresztet a másik kezemmel a levegőbe. Elnevette magát.
-Mi történt? - tért rá az eredeti témánkra, amiért idejöttünk.
-Csókolóztam Mátéval... - ismertem be.
- És ez baj?
- Igen!
- És miért? - értetlenkedett.
- Mert én szerelmes vagyok.....Levibe..... - sütöttem le a szemem.
- Ó. És...ez...ez a dolog...szóval hogy volt?
- Húsz perces szünetben. A fiú WC-ben. Levi ránk nyitott.
- Várj! A fiú WC-ben??????? Kényszerített???? - kapta fel a vizet.
- Nem, dehogyis! Amikor berohantam az udvarról, véletlenül a fiú WC-be futottam de, ő pedig utánnam jött. Én sírtam, és beszélgettünk, aztán megölelt, végül pedig véletlenül megcsókolt. Aztán benyitott Levi.
-És utána? Mi történt?
- Elrohantam. A terembe.
- Uhh. Ez gáz. Most mi lesz?
- Nem tudom. - rogytam le a kanapéra.
- Jajj Mira. - ült le mellém, és átölelt. - Ha nem akarsz nem muszáj bemennünk törire. Majd kérünk orvosi igazolást.
- Nem, menj csak. Megleszek.
- Biztos?
- Igen.
Liv elment, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. Miután megszólalt a jelző, hirtelen felpattantam, és az osztályhoz siettem. Nem tudtam gondolkozni, és nem lenne jó, ha már az első napomon lógnék, úgyhogy felmentem. 2 perccel becsengetés után már az osztály ajtaján kopogtam.
- Elnézést a késésért, eltévedtem. - hazudtam mosolyogva.
- Bizonyára te vagy az új diák. Mira, ugye? Örülök hogy megismerhetlek. Takács Attila vagyok. Az első napodra való tekintettel nem írom be a késést. - mondta a középkorú tanár.
A mosoly még mindig az arcomon ült, és még akkor is ott volt, amikor leültem a helyemre. Mindenki elhitte hogy eltévedtem. Mindenki, egy kivételével. És az a kivétel nem Liv volt, hanem Bence. Valamilyen okból kifolyólag megnyugodtam amikor láttam, hogy Levi helye még mindig üres. Képes lett volna megölni a tekintetével. Ahogy a helyemre mentem Bence végig figyelt. Nyilván óriási nagy hülyeségnek tartotta hogy eltévedtem, hisz' első órában bejártuk az egész sulit, így nagyjából mindent tudtam hol van. Vettem egy nagy levegőt, és próbáltam százszázalékosan a törire koncentrálni. Magam is meglepődtem, hogy milyen hamar elment az a 45 perc úgy, hogy se Levi, se Máté, se a csók nem jutott eszembe. Kicsöngettek. Halleluja. Első nap túlélése : pipa. Mindennél jobban vágytam arra, hogy végre haza mehessek, és befészkelhessem magam Bence szobájába egy pötyös bögrényi kakaó, és a Tumblr társaságában. Gyorsan beszórtam mindent a táskámba, elköszöntem a többiektől, és már indultam is . Illetve... indultam volna, ha az egyik nyolcadikas srác nem áll az ajtóban. Próbáltam figyelmen kívűl hagyni, de sajnos úgy tűnt, rám vár. Igazi rosszfiús kinézete volt. Fekete haj, sötét szemek, farmer és bőr. Ha meglátja az ember, rögtön a rossz-rossz fiúkra gondol, de ő nem olyan volt. Látszott a szemében hogy ő jó, és a kinézete direkt megtévesztő. Ebből látszik hogy nem előítéletes. Szeretem az ilyen embereket. Engem a szőkeségem miatt folyton beskatulyáznak, és ezt az idióta szőke nős viccekne köszönhetem. Szép arc+szőke haj = ostoba liba. Gratulálok társadalom, így kell ezt csinálni. Szóval : ott állt az ajtóban, és nem akart kiengedni. Már éppen szólni akartam de ekkor hirtelen mellettem termett Bence. Szorosan mellettem állt, így éreztem ahogy megfeszülne az izmai. A srác nem törődött vele. Még mindig engem figyelt.
- Noel. Arrébb állnál?